STRUKTÚRA COOP BLOG

Vállalkozás tervezése kezdőknek

Azt szoktuk javasolni minden leendő vállalkozónak, hogy mielőtt vállalkozás indítására adja a fejét, mindenképpen készítsen kockás füzetben egy kalkulációt és gondolja végig, hogy milyen bevételekkel és milyen költségekkel kell számolnia. A vállalkozások magas százalékáról kiderül, hogy a jónak tűnő ötlet eleve nem életképes és a valóságban gazdaságtalan, működésképtelen.

A legfontosabb a tervezés során, hogy milyen tevékenységből és mennyi árbevételt tud realizálni a vállalkozás. Az árbevétel – áfa körös tevékenység esetén – a nettó (áfa nélküli) bevételünk. A tervezést érdemes éves szinten elvégezni, kiszűrve ezzel a szezonális ingadozásokat. A bevételeket javasoljuk konzervatív módon, óvatosan becsülni.

Ezt követően a költségek becslésén van a sor.
A főbb költségcsoportok a következők:
– anyag és árubeszerzés
– igénybe vett szolgáltatások (bérleti díj, könyvelés díja, banki költségek, stb.)
– bérköltség és járulékok (a dolgozók részére adott bruttó bér és erre rá kell számolni alap esetben egy 13%-os szociális adót is)
– a nagyobb értékű eszközök amortizációja (pl. a vállalkozás indításhoz 10 millió forint értékű gépekre, autókra stb. van szükség és ezeket azt szeretnénk, hogy 7 év alatt térüljenek meg – akkor a 10 millió forintnyi összeg heted részével számoljunk évente)
– egyéb ráfordítások

A költségeket is áfa nélkül, nettó értékben kell számolni.

Speciális esetben, kereskedelmi tevékenység esetén a kalkuláció kiindulási pontja az árbevétel és a beszerzett áruk értékének különbsége. Ez lesz az az árrés tömeg, amiből gazdálkodunk. A kalkuláció során ezt kell csökkenteni a többi költséggel.

Amennyiben a kalkuláció végén az eredmény pozitív, érdemes felkeresni egy könyvelőt és pontosítani a kalkulációt a fizetendő adókkal és közösen végig gondolni adózási oldalról is, hogy milyen vállalkozási formában és milyen adózási módot választva érdemes a tevékenységet megkezdeni.