Bejegyzés

Milyen számlázó programot válasszon egy kezdő egyéni vállalkozó?

STRUKTÚRA COOP BLOG

Milyen számlázó programot válasszon egy kezdő egyéni vállalkozó?

Egy kezdő egyéni vállalkozónak alapítással járó adminisztráció után döntést kell hoznia arról, hogy hogyan számlázza ki a keletkező bevételeit.

Ma már szinte elkerülhetetlen az, hogy online, gépi számlázót használjunk, mert minden bevétel számlát jelenteni kell a NAV-hoz. A kézi számlatömbös megoldás már idejét múlttá vált és használata is sokkal bonyolultabb, ugyanis egyesével le kell jelenteni a számlákat, figyelve arra is, hogy az előírt időintervallumokat betartsuk, hiszen a számla kiállítását követően mindössze 4 napunk áll rendelkezésre erre. Sőt, amennyiben a számlán feltüntetett ÁFA összege meghaladja az 500 000 forintot, akkor az adatszolgáltatást a számla kibocsátását követő 1 napon belül kell megtenni. Ami nagyon fontos, ez nem munkanapot, hanem naptári napot jelent, azaz a hétvégék is beleszámítanak.

A fent említett okok miatt sokkal egyszerűbb egy online, gépi számlázó használata, mivel ezek a rendszerekbe már kötelezően be van építve az automatikus a NAV-os összekötés.

Amíg az egyéni vállalkozónak havi pár számlája van, akár gondolkodhat ingyenes csomagokban is, amit például a Számlázz.hu, a Billingo vagy a NAV online számlázója is tud biztosítani.

Havi 5-10 vagy több számla esetén már nem biztos, hogy érdemes az ingyenes számlázót használni. Az adminisztrációt és a könyvelést is segíti, ha olyan rendszert vagy csomagot választunk, amelyben nem kell egyesével letölteni a számlákat, hanem azokat a rendszer automatikusan továbbítja a könyvelő felé. Emellett ezekben a csomagokban már elérhető több kényelmi funkció, például lehet e-számlát és kimutatásokat is készíteni.

Bármilyen program és csomag mellett döntünk, figyelembe kell venni a választásnál, hogy melyik számlázó program mit nyújt az adott árért cserébe és nekünk mire van szükségünk. Ezen felül érdemes a könyvelőnk véleményét is kikérni a számlázó program választásakor.

Mi ügyfeleinknek az általunk használt programban elérhető NetAccounting számlázót szoktuk ajánlani, mert nem csak egyszerű a használat, de elérhető bárhonnan és a kiállított számlák a könyvelésbe is egyből bekerülnek.